2023.08.04.

A pozitív visszajelzés is fontos!

Míg azt sokan szinte már természetesnek veszik, hogy ha valami nem a tervek szerint alakul az utazás során, hajlamosak vagyunk azonnal hangot adni a negatív tapasztalatunknak. Sajnos a pozitív élmények megosztásával kapcsolatban az utasok már jóval szűkmarkúbbak. De szerencsére időről időre dicséretek is érkeznek hozzánk az utasoktól, ami nagyon fontos, hiszen miért is ne köszönnénk meg a másiknak, ha udvarias, előzékeny, vagy éppen segítőkész volt. Ne vegyük természetesnek az alapvető emberi jóságot. Egy „köszönöm” a sofőr felé pedig nem kerül semmibe!

 

 

Íme egy ilyen utasdícséret:  

 

„Véleményem szerint, ha a negatív dolgokkal a BKK-hoz bejelentéssel élünk, azt a kevés pozitív esetet is illik megemlíteni. Tehát...

A Csepeli Kórház rehabilitációs osztályára volt ambuláns beutalóm. Az odautam a Közvágóhídról a 179-es járattal történt, ami a kórház bejáratáig szállított. Balga módon a gépjárművezetőtől elfelejtettem informálódni a visszaútról. Dolgom végeztével elindultam a megállóba és hamarosan megérkezett a 179-es járat. A pilóta előzékenyen megdöntötte a buszt, lehajtotta a rámpát, hogy felgurulhassak a buszra. Gyakorlott utasként a felszálláskor jelzem a sofőrnek, hogy meddig szeretnék utazni, mire tájékoztatott, hogy a Szent-Imre téren át kell majd szállnom. Beérkeztünk a pályaudvarra és már a leszállást követően odakísért az előttünk álló 179-es járathoz, lehajtotta azon is a rámpát, és szólt a másik sofőrnek, hogy a Közvágóhídig utazok. Azt hiszem – és ha tehetem, javaslom – az ilyen dolgozó mindenképpen megérdemel egy dicséretet!”