2023.08.25.

Sosem késő pályát módosítani

2014 óta vagyok autóbuszvezető. Előtte homlokegyenest mást csináltam. Kerékpárműszerész voltam 25 évig. A 2010-es évek elejére a szakma már kezdett eléggé felhígulni és a fizetések kezdtek lefelé menni. Nekem sosem volt annyi eszem, hogy saját kerékpárboltom legyen, mindig alkalmazottként dolgoztam, és kezdtem belefásulni. Már mondta a főnököm is sokszor, mert én szereltem és eladtam is, hogy Rizsa, te ne menj ki az üzletbe, mert látszik rajtad, hogy nem vagy velük egy hullámhosszon. Tehát negatív dolgok sugároznak belőlem. Jó, akkor én csak szerelgettem, szerelgettem. Egyszer bejött a boltba egy régi kuncsaft. Néztem, hogy le van fogyva, ki van öltözve, kint parkol az új kocsi. Kérdeztem, hogy Józsikám, hát mi történt, mit csinálsz te? Mesélte, hogy kiment Norvégiába buszt vezetni, és lefestett egy idilli képet, hogy kolbászból van a kerítés, meg minden szép és minden jó. Akkor ez engem magával ragadott. Gondoltam, akkor én is elmegyek buszt vezetni. Sosem felejtem el, ez 2012. július 13-a, péntek volt.

Szeptemberben már a C kategóriás tanfolyamon ültem. Januárban következett a D kategória, márciusban pedig a GKI. Majd írtam az e-mailt, hogy figyelj Józsikám, megszereztem mindent, akkor mennék ki én is Norvégiába? Visszaírt, hogy nem eszik olyan forrón a kását, előbb el kellene menni a BKV-hoz egy kis rutint szerezni. Szóval elküldtem az önéletrajzomat a BKV-nak. Válaszra sem méltattak. Utána megkerestem a Volánt. Ők már legalább visszaírtak. Azt válaszolták, örülnek a jelentkezésemnek, de előbb el kellene menni legalább egy fél évre a BKV-hoz tapasztalatot gyűjteni, és majd csak utána lehet menni a Volánhoz. Akkor ugye még nem volt ilyen sofőrhiány, mint most. Azt gondoltam, ezzel a kör bezárult.

Néhány nap múlva éppen dolgozni mentem kerékpárral. Épp a Lehel úton tekertem, érkezett mögöttem a 105-ös autóbusz, és dudált. Mondom, már nem tudok lejjebb húzódni, hát mégis hová kellene mennem. Már éppen oda akartam szólni, hogy ne dudáljon, amikor láttam, hogy egy volt kerékpáros barátom integet a buszból. Odamentem hozzá, beszélgettünk, és mesélte, hogy az Arrivánál van felvétel. Kérdeztem tőle, hogy ilyen szép új buszokkal lehet dolgozni, mert a BKV és a Volán nem vesz fel az öreg buszokra, itt meg tapasztalat nélkül vezethetem az új buszokat?

Hazamentem, rákerestem a cégre, elküldtem az önéletrajzomat. Két nap múlva csöngött a telefonom és behívtak az Andor utcába elbeszélgetésre. Mercz Laci fogadott. Ő is nézte furcsán az önéletrajzomat, hogy kerékpárműszerész meg autóbusz-vezető, hát elég távol áll a kettő egymástól. De felvettek és így indultam el. Innen, az abszolút kezdő pozícióból sikerült olyan szintre felfejlődnöm, hogy már én mentorálom az újonnan belépő járművezetőket.

Ugye a kerékpárboltban dolgoztunk hárman, négyen, így ott mindig szem előtt voltam. Vagyis ott mindig maximumot kellett nyújtani. Gondoltam, itt vagyunk 800-an, 1000-en a három telephelyen, itt szépen, csendben eldolgozgatok és majd észre sem vesznek. De valahogy mindig észrevették, hogy én mindig bejöttem pluszmunkára, soha nem adtam vissza egy beosztást sem, soha nem sírtam, hogy nekem ez vagy az nem jó. Ha fölhívtak a vezénylők, hogy két hétig délután kellene jönni, akkor bejöttem, „karácsonykor be tudsz jönni éjszakába?”, bejöttem. Ezek gondolom a cégnél is szemet szúrtak, és a főnökség értékelte a lelkesedésemet, az elhivatottságomat, és így kerültem ebbe a pozícióba. De a mai napig kijárok vonalakra, mert szeretek buszt vezetni, szeretem ezt csinálni, és nem bántam meg, hogy 25 év után a kerékpárokról buszra váltottam.

Rizsavi István

9 éve autóbusz-vezető