2024.10.10.

Az Arriva és a BRFK közös kampánya a közlekedésbiztonságért

Az Arriva számára a biztonság mindig az első helyen áll. Járművezetőink számára folyamatosan fejlesztünk belső programokat, amelyek ösztönzik a biztonságos vezetést, ugyanakkor még ennél is többet teszünk: külső partnerekkel, mint például a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal (BRFK), közös kampányokat szervezünk annak érdekében, hogy a közlekedésbiztonság fontosságára mindenki figyelmét felhívjuk.

 

2024. szeptember 16. és 20. között, az Európai Mobilitási Hét részeként, az Arriva és a BRFK munkatársai négy 11. kerületi iskolánál tartottak interaktív eseményeket. A program célja az volt, hogy a gyermekek közlekedési ismereteit bővítsük, és felhívjuk a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára. Az események során a diákok játékos formában tanulhattak a gyalogos közlekedés alapvető szabályairól, valamint az úttesten való helyes átkelésről.

 

A program kiemelt részeként az Arriva láthatósági mellényeket osztott a résztvevő gyermekeknek, ezzel biztosítva, hogy minden kis közlekedő könnyen észrevehető legyen. „Ezek a mellények nem csupán a gyermekek biztonságát növelik, hanem egyben a tudatos közlekedés fontosságára is felhívják a figyelmet” – mondta Körmendi Anikó, az Arriva Magyarország vezérigazgatója.

 

A program ötletgazdája és megvalósítója Bollók Tünde, a Buszjogsi autósiskolánk vezetője, nélkülözhetetlen szerepet játszott abban, hogy ez a kezdeményezés megvalósulhatott. Külön köszönettel tartozunk neki a kitartó, odaadó munkájáért, amelyet mind a szervezési feladatok során, mind a helyszínen végzett. Az oktatás mindig is Tünde szívügye volt, és ez a gyermekek esetében sincs másképp. A projekt sikeressége hűen tükrözi az ő odaadó hozzáállását és elkötelezettségét.

 

Az Arriva és a BRFK közös célja, hogy a következő generáció tudatosan és biztonságosan vegyen részt a közlekedésben. „Örömünkre szolgál, hogy olyan felelős vállalatokkal, mint az Arriva, közösen dolgozhattunk a gyermekek biztonsága érdekében, hiszen együtt formáljuk a jövőt” – tette hozzá Szécsi Tibor László rendőr alezredes, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály Balesetmegelőzési és Közlekedési Osztály vezetője.