2023.04.27

Új ArrivaBus flotta Budapesten

ÚJ ARRIVABUS FLOTTA BUDAPESTEN

Két közbeszerzés tavalyi nyerteseként tíz plusz két évig üzemeltethet közforgalmú autóbuszvonalakat Budapesten az ArrivaBus Kft. A közlekedési szolgáltató május 1-től három ütemben 150 új autóbuszt állít forgalomba Budapesten, saját járművezetőkkel, így támogatva a budapesti közösségi közlekedést. A BKK-nak komplex szolgáltatást nyújtó cég arra törekszik, hogy a legkiválóbb mobilitási szolgáltató legyen Magyarországon, s hogy utasai tudják: „ez a kék busz Arriva busz”.

Ahhoz, hogy ezt a szolgáltatást az Arriva a legmagasabb színvonalon láthassa el, kiemelt feladatának tartja, hogy a járművezetői szakmát igazi életpályává, vonzó hivatássá alakítsa. Toborzó kampányaik, képzéseik és később a kiemelkedő munkafeltételek biztosításával remélik, minél több fiatalhoz jutnak el, sőt a ma már korszerű és könnyen kezelhető Arriva buszok vezetése ideális karrier lehetőséget biztosít a hölgyeknek is, akik egyébként már a 60-as évek óta dolgoznak ebben a szakmában Budapesten.

A május 1-től forgalomba álló Arriva buszok utas-, járművezető- és környezetbarát autóbuszok. Május 1-én, június 1-én és július 1-én lép munkába havonta 25 szóló és 25 csuklós MAN Lion’s City – tájékoztatta a nyilvánosságot Szepesi Péter, az ArrivaBus Kft. ügyvezető igazgatója. A szólók első körben a 122E, 134, 147-170-270 és a 220, majd a 104-204, 124-125, 126, 131, végül pedig a 25, 96 és 120-as vonalakon, a csuklósok pedig először a 20E és a 196, majd a 30-30A-230, 31 és a 100E vonalakon jelennek meg. Az új flottával az ArrivaBus a két elnyert szolgáltatási szerződés (C7, illetve C8) szerint 10 évig nyújt közforgalmú autóbusz-közlekedési szolgáltatást, amiket 2-2 évvel hosszabbíthat a megrendelő Budapesti Közlekedési Központ. A szolgáltatás maximális rendelkezésre állása érdekében a 150 jármű mellé az ArrivaBus további 12 tartalék járművet szerzett be, így összesen 162 Arriva busz biztosítja az utasok biztonságos célba jutását.

A Millennárison április 28-án este nyolcig megtekinthető MAN gyártmányú szóló és csuklós autóbuszok formája különlegesen szép és egyedi, az utastér világos és tágas. A szóló kocsik fedélzetén 73 állóhely mellett összesen 31 ülés található, a 42 üléses csuklósokon pedig 128 állóhely áll rendelkezésre. A diverzitás szempontjait szem előtt tartva a második ajtóknál található térben 1-1 kerekesszékes, illetve babakocsis területet alakítottak ki. A csuklósoknál pedig egy további babakocsis tér is helyet kapott a 3-as ajtónál. Az Arriva buszflottájában itt a legnagyobb hely a kerekesszékeseknek és babakocsit használóknak. Az eddigieknél nagyobb többfunkciós terület jobban szolgálja a mai kor megváltozott utasigényeit. A jármű elejében lévő tágas tér a kényelmesebb rövid távú, míg a járművek hátsó részében kialakított utastér a hosszabb utazások esetén nyújt magasabb komfortot.

A Braille-írással ellátott, jól megkülönböztetett színű jelzőgombok a vakok és gyengén látók részére biztosítják a jármű azonosítását a megállóhelyeken. Korszerűbb utastájékoztatást is tesztelnek majd: részletes információkat tartalmazó nagy felbontású, osztott képernyős belső utastájékoztató monitorral szerelték fel az új Arriva buszokat: a képernyő a bal oldalon a megállók, jobb oldalon média tartalom megjelenítésére képes.

A buszok plafonjában sehol nincsenek illesztések és még a ledes világítótesteket is elrejtették, a kialakítás eredményeként megnövekedett, tágasabb belső teret érzékelhetnek az utasok. Az új Lion’s City-k az elérhető legnagyobb teljesítményű hűtő-fűtő berendezést kapták, és a klímacsatorna is új kialakítású, ami hatékonyabb légcserét tesz lehetővé.

Itthon sajnos még csak kuriózum, de az Arrivánál alapkövetelmény, hogy a vezetőteret a járművezetők észrevételeinek, javaslatainak figyelembevételével alakították ki. Az Arriva új kocsijai esetén ezt tényleg úgy kell érteni, hogy bármely járművezető elmondhatta a véleményét a cég hivatalos, belső csoportjában, nem csak néhány kiválasztottra korlátozódott a mintavétel. Több száz interakció eredményeként készült el a vezetőtér végleges kialakítása. Ennek következtében a fülke itt is zárt kivitelű lett, egyedileg Budapestre tervezve – ennél a busztípusnál ez az első zárt fülkével készült autóbusz. A fülkeajtón kívülről nincs kilincs, mágneszár tartja, így nagymértékben garantálja a járművezetők biztonságát.

A műszerfal a kormányoszloppal együtt állítható, ergonomikus kivitel, minden kézre esik, nem kell semmihez nyújtózkodni. A járművezetőktől érkezett külön kérés volt a fűthető, karfás ülés, az elektromos mozgatású napfényroló, a nyitott táskatartó is, aminek az Arriva a gyártó MAN-nel együttműködve készséggel eleget is tett. A külső és a belső tükrök is elektromosan állíthatók, illetve a kilátást nem korlátozó helyre került az utasteret (és tolatáskor a busz mögötti holtteret) mutató monitor is. Fény- és esőérzékelő szenzorokkal is felszerelték a buszokat, így a világítás és az ablaktörlő is automatikusan kapcsolódhat. Kisebb-nagyobb palackokat, kulacsokat több helyen is el lehet helyezni a baloldalon, illetve apróságoknak is jutott tárolóhely ugyanitt. Rendkívül hasznos az USB csatlakozó, amiről pl. az Arriva buszvezetői a cég által biztosított okostelefonjaikat tudják tölteni.

A fenntarthatóság az Arriva víziójának szerves részét képezi. Ez segít kialakítani egy olyan jövőt, ahol a közösségi közlekedés a legjobb választás. Ez azt jelenti, hogy olyan környezetet kell létrehozni, ahol a közösségek kevesebb torlódással, jobb levegőminőséggel és vonzó, megbízható és fenntartható közlekedési rendszerekkel találkoznak. A közösségi közlekedés már ma is a legfenntarthatóbb közlekedési forma, tisztább és környezetbarátabb megoldásokat kínál az embereknek a barátokkal, családdal, munkahelyekkel és iskolákkal való kapcsolattartásra, de lehetőségünk van még fenntarthatóbbá tenni a jövőben. Az Arriva célja, hogy járműflottái belátható időn belül átálljanak az alternatív üzemanyagokra és a zéró kibocsátású technológiákra.

A sajtóeseményen az Arriva két buszvezetője Lujber Erika és Solymosi Márton mutatták be az új buszokat, segítségükre volt a SpeedZone két képviselője, akik maguk is jelentkeztek a cég buszvezető képzésére és rendszeresen hírt adnak majd oldalukon arról, hogyan haladnak.

A szóló és csuklós járművek első tesztelői a helyszínen Illés Fanni olimpiai bajnok úszó és Agárdi Szilvia énekesnő voltak, valamint élesben próbálhatták ki a kényelmi fokozatokat és a babakocsi helyeket a Nagycsaládosok Országos Egyesületét képviselő kicsik és nagyok.